Kötéltánc
Nagy József: Megnevezhetetelne; Cherry-Brandy
Mikor színházi életünk egészségére kórokozók támadnak, rákos daganatra utaló jelek fedezhetők fel testében, érthető, s talán még el is fogadható, hogy a híripar minden potenciájával erre fókuszál, nem marad hely mellette semmi másnak. Mondom, érthető ez, ámbátor nagyon sajnálatos. Sajnálatos, mert széles körű publicitás nélkül, hír nélkül kimagasló értékek mehetnek veszendőbe, nem válhatnak nemzeti kincsünkké, nem épülhetnek kultúránkba, csak annak a párszáz embernek az életét gazdagíthatják, akik szemtanúi lehettek. Az idei Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál nyitó előadásaival pontosan ez történt. A kutya se figyelt rájuk, ahogy mondani szokták, pedig Horváth Csaba, az idei fesztivál avatott válogatója ezúttal valódi hegyet – világszínházat – invitált Mohamedhez, volt, lehetett volna tehát mit hírbe hozni. Nagy József két előadását is elhozta hozzánk, hazánk székesfővárosába, olyan ritkaságszámba menő csodákat, melyekért akár a világ vérére is zarándokolni kellene azoknak, akiknek a színház személyes szívügyük.